Család és Gyermekjólét

Mikulás ünnepség a tatai Szociális Alapellátó Intézményben

Intézményünkben 2019. december 5-én, 15 órától 18 óráig került megrendezésre – városunkban és a Tatai Kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek részére – a Mikulás ünnepség. A Család-és Gyermekjóléti Központ és a Szolgálat dolgozóival zenés „Mikulás váró” programokkal készültünk erre a délutánra.

A gyerekekkel együtt vidám hangulatban – dallal, verssel és mondókákkal köszöntöttük a Mikulást.

Kovácsné Konrád Erika iskolai szociális segítő vezetésével, dolgozóink „Télapó az erdőben” című kis bábelőadással is kedveskedtek a gyermekeknek, mely nagy tetszést aratott a nézőközönség körében. A bábjáték előadása igazi élménnyé vált munkatársaink számára is, hiszen hivatásuktól eltérő szerepben kellett elvarázsolniuk erre a kis időre a gyermekeket.

Uzsonnára kakaós kaláccsal és habos kakaóval vendégeltük meg a Tatai Járásból érkező családokat, kisgyermekek, melyet a tatai VITA Sütő Kft. ajánlott fel. A családok még kókuszos bejgliket, tekercseket is kaptak ajándékba, ezzel is megkönnyítve az adventi időszakban a karácsonyi ünnepre történő készülődést.

A Tatai Kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek szemében a meglepetés és öröm tükröződött, melynek megőrzéséért valamennyiünknek tennünk kell! Szponzoraink segítségével minden kisgyermek kapott édességcsomagot a Mikulástól, melyet ezúton is hálásan köszönünk.

„Az embernek jól kell látnia, másként nem vesz észre maga körül semmi fontosat, nem tud segíteni annak, aki rászorul.” /Virginia Macgregor/

Köszönjük támogatóinknak, munkatársainknak, hogy szebbé tették a gyerekek számára az ünnepet!

További képek

Megszakítás